Büntető jog

Az életben számtalan olyan helyzet adódhat, amikor az embernek jogi segítségre van szüksége ahhoz, hogy ne tévedjen el a paragrafusok útvesztőjében és ezáltal ne érje őt joghátrány. Közel másfél évtizede működő irodánk az eltelt évek alatt egy professzionális csapatot alakított ki, amely kimagasló sikerrel képviselte ügyfelei érdekeit túlnyomórészben a polgári jog területén családjogi, munkajogi, vagy akár cégalapítással kapcsolatos ügyekben.

Létezik azonban egy terület, – a büntetőjog területe, – amely az átlagember számára még inkább kusza és zavaros, ezen felül pedig lényegesen fájóbb, húsbavágóbb joghátrány lehetőségét rejti magában, amennyiben nem rendelkezünk egy szakmailag jól felkészült, büntetőjogi tapasztalatokkal felvértezett védőügyvéddel.

Ezt kínálja Önnek Irodánk, amely az új kollégák több évtizedes munkatapasztalatát kiaknázva főként a Gazdasági bűncselekmények, a Vagyon elleni bűncselekmények és az Élet és testi épség elleni bűncselekmények elkövetése esetén tud hatékony segítséget nyújtani Önnek akár sértetti, akár terhelti oldalon.

Kiemelten fontosnak tartjuk az eredményes védekezés szempontjából, hogy a bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatott személy már a hatósággal való első találkozás alkalmával rendelkezzék védő ügyvéddel, ugyanis egy elhamarkodott vallomás a bűnösség megállapítását és az esetleges büntetéskiszabást is hátrányosan érintheti.

Gondoljon csak bele abba, hogy mennyi időt és energiát spórolhatunk meg Önnek azzal, ha a segítségünkkel az Ön ellen folyamatban lévő büntetőeljárás el sem jut az ügyészségre, majd a bíróságra, hanem esetleg már a nyomozati szakban megszüntetésre kerül.

büntetőjog

Irodánk nagy tapasztalattal rendelkezik a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés mellett zajló büntetőeljárások terén, így hathatós segítséget tudunk nyújtani abban a különösen nehezen feldolgozható szituációban, ha hozzátartozóját előállítják, őrizetbe veszik, vagy letartóztatják. Határozottan javasoljuk, hogy ilyen esetben haladéktalanul forduljon hozzánk, hogy az iroda teljes kapacitását a szabadlábon történő védekezés kiharcolására fordíthassuk.

5 nyomós érv, amiért érdemes irodánk mellett döntenie:

Ügyfélközpontú feladat ellátás

0 +
Több évtizedes, a büntetőjog területén szerzett védői tapasztalattal rendelkező kolléga
0 +
Több, mint 20 év nyomozati tapasztalattal rendelkező kolléga

A csapatunk tagja egy olyan az igazságügyi névjegyzékben szereplő szakértő, aki több ezer eljárásban készített szakvéleményt

Nagy létszámú ügyvédi iroda, amely szükség esetén több jogi képviselő mozgósítására is képes